Október:
– Negatív, igaz? – Kérdezi a férjem
kétségbeesett tekintettel.
Már három éve vagyunk házasok, de
még mindig imádom őt így hívni, hogy: a férjem. Büszkeséggel tölt el, hogy már
nyolc éve együtt vagyunk, de még mindig ugyanúgy szeretjük egymást mint az első
hónapokban.
– Igen... Ádám, én annyira
sajnálom! – Csalódottan hajtom le a
fejem, és igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy valamelyest
leplezzem az érzéseimet legalább addig amíg Ádám el nem indul edzésre.
Nem akartam, hogy lássa rajtam azt,
hogy mennyire lesúlyt engem is az, hogy a babánk nem akar összejönni a sokadik
próbálkozásunk ellenére sem. Ádámnak most az Európabajnokság a legfontosabb,
hiszen hatalmas dolog az, hogy a válogatott sok sikertelen élmény után végre
kinn van, és örülök, hogy ennek Ádám is a részese lehet. Nagyon megérdemli ezt
a dicsőséget, hiszen az elmúlt év elég viharosan alakult a klubjánál, de
szerencsére minden megoldódott, és Ádámnak mára már stabil helye van a
kezdőtizenegyben.
A drágám csak sóhajt egyet, majd egy
gyengéd puszit ad az arcomra és elmegy. Nem rohanok utána, mert tudom, hogy őt
az nyugtatja meg, ha vezet, jobban mondva száguldozik, engem pedig a kiadós
sírás.
Szörnyen érzem magam, mert mindenünk
megvan: a garázsunkban parkolnak a drágábbnál drágább autók, a gardróbom
zsúfolásig telve van a drága ruhákkal, de egy kisbabát még nem sikerült
összehoznunk, pedig már több mint négy éve próbálkozunk. Rengeteg orvost
kerestünk már fel, minden kellemetlen és néha fájdalmas orvosi vizsgálaton
átestünk mind én, mint pedig Ádám és mégsem sikerül, bár minden orvos
megerősítette, hogy semmi bajunk nincsen, sőt az egyik orvos mosolyogva azt
mondta, hogy ne aggódjunk, amikor itt lesz az ideje össze fog jönni a baba.
Most már itt lenne az ideje, lassan
belépek a harmadik X-be, és Ádám is 29 éves lesz nemsokára. Nekem sosem
említette élete egyik legnagyobb álmát, amely szerint: ha a válogatottal
kijutnak valamilyen világversenyre Ádi kísérőgyerekként a saját gyermekét
vinné. Erről én nem is tudtam, ami teljesen érthető, hiszen bármennyire is
igyekeztem leplezni látszott rajtam is, hogy mennyire megvisel ez az egész, és
szerintem ezért nem is tájékoztatott róla. Ezt a kívánságot onnan tudtam meg,
hogy az édesanyja beszámolt róla. Akkor
mosolyogva hallgattam az egészet, de amint autóba ültem megállíthatatlanul
potyogtak a könnyeim akárcsak most.
Lassan odabotorkálok a puha bézs
kanapénkhoz és a párnát magamhoz ölelve zokogok. Mindent... minden vagyonomat
odaadnám, ha cserébe lenne egy közös kisbabánk, de sajnos ezt nem tudjuk pénzen
megvásárolni magunknak. Örökbe fogadni nem igazán akarunk, és nem azért mert
lenézzük azokat a gyerekeket, sőt mindig támogatjuk őket, de először saját
csemetét akarunk, és majd ha a mi babánk kicsit idősebb lesz és esetleg nem
sikerül még egy kistesó akkor lehet majd szó az örökbefogadásról. Minden
közelebbi ismerősünk és a családunk minden egyes tagja is bíztat és támogat,
nyugtatgatnak minket, hogy ne aggódjunk, majd összejön a baba, de nem érzik át
a helyzetünket, és nem is kívánom senkinek se, hogy átélje azt amin mi
keresztülmegyünk Ádámmal.
Körülbelül fél órát sírhattam, de
amint a tekintetem az "A&A" falunkra tévedt szinte azonnal
abbahagytam az egerek itatását. Az "A&A" falunkat Ádám hozta
létre a lakásfelújítás alkalmával, az A&A minket jelképez, azaz Alexa és
Ádám. A közös képeink díszítik a falat, valamint az Alexa felirattal ellátott
magyar válogatott mez, és Ádám válogatott, valamint hoffenheimi meze is itt
található. Minden kép között nagy rés található, pont akkora, hogy még egy kép
kényelmesen odaférjen. Együkünk sem mondja ki, de mind a ketten jól tudjuk,
hogy miért, pontosabban, hogy kinek van lefoglalva az a szabad hely a
narancssárga és a zöld képkeretek között. Ádival egy csomót pepecseltünk a
képkeretek átfestésével, mert azok a keretek amelyekben az ő képei vannak zöld
színűek, az én képeimet pedig narancssárga képkeret díszíti.
Erőt vettem magamon, letöröltem a
könnyeimet, majd tüzetesen átvizsgáltam a falunkat, és ez erőt adott. Ha
gyerekünk még nincs is, de attól még a férjemnek ennie kell miután hazaér az
edzésről.
Gyorsan megmostam az arcom hideg
vízzel, majd ittam egy pohár gyümölcslevet és nekiálltam főzni valami olyat
amit Ádám is szívesen megeszik. Végig gondoltam, hogy mit főztem a hét
folyamán, közben pedig a hűtőben kutakodtam. Végül a rántotthús mellett
döntöttem, azt mindenki imádja, főleg Ádám. Ha lehetne egy egész kosárnyi
adagot enne meg belőle. Gyorsan kiszedtem a gondosan becsomagolt fóliából a
bepanírozott húst amit Ádám anyukája hozott néhány hete, és megtöltöttem a
serpenyőt olajjal majd a tűzhelyre tettem. Az anyósom is tisztában van a
"kicsi" fia rántotthús mániájával, szóval brutális adagokkal szokott
ideállítani mindig ami Áduszkó arcára levakarhatatlan vigyort csal.
Természetesen tudom, hogy az újabb kudarcba fulladt baba próbálkozásunk miatti
csalódottságot nem tudom eltüntetni a rántott hússal, de legalább ennek örülni
fog. Amíg a húsok sültek én tovább néztem az
"A&A" falunkat és közben végigsimítottam a hasamon, még
akkor is, amikor tudtam, hogy senki sincs benne, valahogy jól eső érzéssel töltött
el ez az egész.
– Siess pici babánk! Apa és anya már
nagyon vár! – Húztam végig utoljára a nemlétező pocakomon az ujjam és
visszasiettem a konyhába, hogy kivegyem az első adag húst.
Imádok főzni, kikapcsolja az agyam,
és szinte csak öt percnek tűnt az összes hús kisütése. Mire a konyhát is rendbe
szedtem már meg is érkezett Ádám.
– Szia kicsim, megjöttem! – Lépett
be Ádám a konyhába ahol épp két tányért, evőeszközöket és két poharat tettem a
világosbarna étkezőasztalra.
– Szia Ádikó, – köszöntöttem
mosolyogva – pont időben érkeztél, nemrég sült meg a rántotthús!
Leült, majd enni kezdtünk. Annyira
habzsolt, hogy komolyan rettegtem attól, hogy megfullad.
– Édes, minden oké? – Néztem rá
aggódva, és megszorítottam a bal kezét.
– Persze, minden, csak éhes vagyok,
és ez nagyon finom! – Hadarta tele szájjal, és egy újabb szeletre mért
"pusztító csapást", csak, hogy az ő szavaival éljek.
– Hogy ment az edzés? – kérdeztem
mosolyogva
– Jó volt, kicsit kiszellőzött a
fejem … na és te? Hogy vagy? – Nézett rám komolyan, és a szemében nyoma sem
volt már a gyermeki pajkosságnak amit mindig előidéz nála a rántotthús
látványa.
– A férjem vagy, és én utálok
hazudni neked, ezért nem is fogok: utálom magam! Utálom, hogy nem jön össze a
baba pedig annyit próbálkozunk, utálom, hogy nem válthatom valóra az álmod és,
hogy nem a saját gyerekeddel léphetsz pályára az EB-n. Utálom, hogy nem tudom
teljesíteni a nők és a feleségek alapvető "feladatát" és nem tudlak téged megajándékozni egy
babával! – Ezek a gondolatok nem csak a
déli sikertelen próbálkozás óta kavarognak bennem, és most, hogy kimondtam őket
úgy érzem mintha egy 200 mázsás sziklát rántottak volna le a mellkasomról.
– Tudom mit érzel, – emelte rám a
tekintetét, majd felállt és az egyik konyharuhába beletörölte a kezét – onnan
tudom, mert én is ugyanezt érzem, kivéve a feleség dolgot, de én is ezzel a
gondolattal kelek és fekszem. Mind a ketten mindent megtennénk a babáét! Miért
szívat minket ennyire a sors? – sóhajtott fel Ádám egy nagyot majd szorosan
magához ölelt.
Az ölelésében szinte sírni tudtam
volna. Nyugtató hatással volt rám, valamint
mégjobban elmélyítette bennem azt az érzést, hogy én ennek a férfinek
akarok gyereket szülni!
– Ádám, én reménykedem még abban,
hogy sikerülni fog. – Szinte suttogtam annyira a bűvkörébe vont.
– Tudom, édesem. És hidd el, hogy össze
fog jönni. – Dörmögte halkan, majd megpuszilta a homlokom.
December:
Ádám már két napja nincs itt,
Telikben tartózkodik a válogatottal még legalább egy hétig. Az Európa
Bajnokságra készülnek, és nagyon komolyan veszik a felkészülést, bár ez így is
van rendjén. Nekem sajnos még két hétig dolgoznom kell, de a Szentestét
mindannyian Ádám szüleinél töltjük.
Ma szerencsére szabadnapot kaptam,
így ma kell beszereznem mindenkinek az ajándékot, mert félő, hogy később már
vagy időm nem lesz, vagy pedig elkapkodják a legjobb ajándékokat.
A hótündér ide még sajnos nem
érkezett meg, de borzastó hideg volt, ezért jó vastagon öltöztem fel, majd
bújtam bele a kedvenc fekete télikabátomba, és felkaptam a konyhapultról a
Range Roverem kulcsát, majd kisiettem.
Borult idő, sár, és eső fogadott,
mint az elvárható télvíz idején, de hiába volt ez megszokott nem volt kellemes
érzés, ezért amilyen gyorsan csak tudtam beültem az autóba.
Miután elindultam és a hőmérséklet
is kellemes lett, bekapcsoltam a rádiót, ahol "meglepő" módom Mariah
Carey klasszikus karácsonyi dala ment. Hiába jött már ki a könyökömön is ez a
dal, mégis feltekertem a hangerőt, hogy az énekesnővel együtt dalolhassak, bár
az én hangomtól agyvérzést lehet kapni, legalább is Ádám szerint, bár neki sincs
valami jó hangja. Az ő zenei tehetsége kimerül a "Nézését meg a
járását"-ba, bár az vitathatatlan, hogy a magyar srácok tudják a legjobban
előadni.
Miután végetért az " All I Want
For Christmas Is You " a következő
kihagyhatatlan karácsonyi dal következett, a :" Last Christmas".
Természetesen ezt a dalt is végigénekeltem, és mire végetért a dal már
kereshettem is parkolóhelyet mert megérkeztem.
Nyáron sokkal egyszerűbb
parkolóhelyet találni az áruház közelében, mert télen ezt a helyet általában
árusok foglalják el. Vásárolhatunk itt forraltbort, meleg teát, sült
gesztenyét, kolbászt vagy szinte bármit amit megkívánunk, de most úgy éreztem,
hogy egyik illatozó finomságból se lenne gyomrom enni. A sok illat, ami külön
külön ínycsiklandozó, így együtt valami borzalmasan büdös hányingertkeltő szag.
Minél jobban távolodtam az autótól annál jobban éreztem a gombócot a torkomban,
és a gyomrom is kavargott.
– Jézusom! – szólaltam meg alig
hallhatóan. Szörnyen éreztem magam. A szagok miatt a gyomrom kavargott, zúgott
a fejem a sok tömegtől és nem tudtam eldönteni, hogy a hideg ráz-e, vagy
esetleg melegem van.
Két percet sem állhattam ott
szerintem, mert azonnal rohannom kellett a bevásárlóközpont mosdójába. Szerencsére
elég sok fülke van ott, ezért kirángattam az egyik ajtaját és egy rántással
eltávolítottam magamról a sálamat. Fittyet hánytam arra, hogy mennyi bacilus is
jöhet át a WC ülőkéről a karomra letérdeltem, a kezemet a WC ülőke peremére
tettem és kiadtam magamból mindent.
Fogalmam sincs, hogy mi lehetett
ennek az oka, de az biztos, hogy még öt perc után is szédelegtem. Lehúztam a
WC-t, majd lehajtottam a tetejét és ráültem. Egészen addig ültem mozdulatlanul
amíg már azt éreztem, hogy nem forog velem a mosdó. Kiléptem a fülkéből, és
benedvesítettem egy darab papírzsepit és a két csuklómat dörzsölgettem vele,
majd arcot mostam. A szemeim kipirosodtak, és a sminkem is elkenődött, amit nem
is csodálok. Miután rendbe szedtem magam elindultam bevásárolni. Nagyon hamar
le akartam tudni ezt a programot, mert semmi másra nem vágytam csak arra, hogy
bedőljek a kényelmes ágyamba és egész nap sorozatozzak, és Ádámmal beszéljek.
A vágyam körülbelül három óra múlva
teljesült is. Három órámba tellett megtalálni mindenkinek az ajándékát, bár az
Ádiétól nem vagyok elragadtatva, de mentségemre szóljon, hogy ez volt a legjobb
ajándék amit találtam, na meg mit vegyen az ember lánya egy focistának akinek
már mindene megvan?
Fáradtan estem be az ágyba, és úgy
döntöttem, hogy a szabadnapos programok előtt (értsd: sorozatnézés) előtt
pihenek egy kicsit, mert kimerített a bevásárlás.
Másfél óra alvás után szinte
bepánikolva ébredtem fel, hogy az ajándékok még nincsenek becsomagolva.
Ismertem már annyira magam, hogy tudjam: ha most nem csinálom meg, akkor azok
az ajándékok soha nem lesznek becsomagolva. Felpattantam az ágyról, ami nagyon
rossz ötlet volt, mert a gyomrom megint rendetlenkedni kezdett. Az
"Ádámos" pizsimben átvágtattam
a házon és újra megismétlődtek a bávásárlóközpontban történtek.
Miután csillapodott a rosszullétem
kimentem az autóhoz és lassan bevittem mindent, és a nappali kanapéján
bűvészkedtem a ragasztó, a Micimackós csomagolópapír és olló trióval, mai nehéz
meccs volt, mert legalább háromszor téptem össze a papírt, és azt, hogy mennyi
ragasztó került a vörös hajzuhatagomba csak hajmosáskor fog kiderülni. Nehezen
de kész lettem az összes ajándék becsomagolásával, és szerencsére pont akkor
hívott Ádám.
Úgy döntöttem, hogy nem szólok neki
a rosszullétről, nem akarom idegesíteni, biztosan csak jóllaktam valamiből és a
gyomrom büntet érte. A másik okra gondolni se mertem, magunk miatt se. Nem
akartam arra gondolni, hogy esetleg terhes lehetek, mert ha beleélem magam, és
kiderül, hogy mégsem a baba áll a dolog mögött csak mégjobban összetörök,
szóval Ádival csak a szokásos "milyen napod volt ma?" Kérdéseket
tettünk fel egymásnak.
December 20.
Már több mint két hete állandóan
rosszul vagyok, a legváratlanabb pillanatokban tör rám a hányinger, és van még
egy fontos dolog: folyamatosan késik, már több mint másfél hete, és ez nagyon
nem jellemző.
Ma végre tiszta vizet önthetek a
pohárba! Remegő lábakkal sétáltam be egy drogériába, majd a biztonság kedvéért
két terhességi tesztet is leemeltem a polcról, majd gyorsan fizettem és
távoztam.
Nagyon túl akartam már esni az
igazságon, mert titkon elkezdtem reménykedni abban, hogy talán még is csak
terhes vagyok...
Amint hazaértem ledobáltam minden
cuccomat a kanapéra, nem igazán érdekelt, hogy mi hova esik, csak végre tudni
akartam, hogy mi a fene van! A két tesztet villámgyorsasággal ráncigáltam
ki fekete táskámból, és a fürdőbe
siettem. Az első tizenöt perc szinte éveknek tünt. Hiába néztem várakozás közbe
tv-t, vagy babráltam a mobilom, az idő alig haladt.
Amint letelt lassan lépkedtem a
fürdőbe, és még mielőtt megnézhettem volna a tesztet halkan csak annyit
mondtam, hogy: "Istenem, kérlek..." Aztán rápillantottam a tesztre és
azt hittem, hogy rosszul látok: a két kis piros csík ott díszelgett halványan a
teszten. A sírás környékezett, de volt még bennem annyi lélekjelenlét, hogy
megcsináljam a másik tesztet is . Amíg vártam, az ajándékokat pakoltam be az
autóba, csak úgy mint néhány hete. Mire mindennel végeztem széles vigyorral
siettem be a fürdőbe, ahol ott volt a két kis csík.
Kitört belőlem a sírás! Anya leszek,
Ádám és én szülők leszünk, édes Istenem, ez hihetetlen!
Tudom már minek örülne nagyon Ádám!
A tesztet visszacsomagoltam a kis
dobozkájába, majd a megmaradt csomagolópapírral bevontam. Az izgatottságtól
annyira remegett a kezem, hogy szinte alig tudtam becsomagolni, de végül
sikerült.
Ez lesz a legszebb ajándék!
December 24.
Miután mindenki befejezte az evést
következtek az ajándékok.
Én legszívesebben Ádám kezébe
nyomtam volna, de nem tehettem meg, hisz akkor oda a meglepetés.
Nagyon türelmetlen voltam, alig
vártam, hogy végre ő következzen, és amikor odaadtam neki a kis dobozt először
nem tudta mire vélni. Kicsomagolta majd
nézgette egy darabig, de végül csak leesett neki, hogy végre babánk lesz.
– Alexa, ez tényleg igaz? – ölelt
magához csillogó szemekkel
– Bizony, hogy igaz! Boldog
Karácsonyt kicsim, mi ezt kaptuk a Jézuskától!
– Ő a legszebb ajándék amit valaha
kaptam, na és persze, te! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy vagytok nekem!
Írta: Nienke Martin Livinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése