A szőke hajú nő sokadszorra pillantott egész alakos
tükörképére, amivel idegességét próbálta leplezni. Minden alkalommal azt várta,
hogy találhasson valami kifogásolhatót az öltözékében, de ez egyszer sem
történt meg.
Meghívást kapott Szentestére
a legjobb barátjától és annak családjától, de akkor még nem érezte, hogy mennyire
rossz ötlet volt igent mondania. Erre csak ezen a bizonyos napon jött rá, amikor
a szekrényében egy elfogadható koktélruha után kutatott. Sosem volt oda a
divatért, de bizonyos esetekben ő is szeretett kitenni magáért. Ez pedig most
határozottan olyan eset volt. Meg akart felelni saját magának, és az
elvárásainak, de azt is szerette volna, ha a kiszemeltje végre felfigyelne rá.
Ambivalens érzésekkel várakozott a taxi megérkezésére,
hogy utána a város kihalt utcáinak fényei töltsék be látóterét. Ebben az
időszakban szerette leginkább otthonát, hiszen a legszebb pompáját ekkor adta.
Bár a hóesés csak álom volt a spanyol nagyváros lakói számára, Őt ez nem
zavarta, számára így volt tökéletes az ünnepi időszak. Csak egy valami
hiányzott: a család.
Még kisgyermek volt, amikor elvesztette egyetlen
szülőjét, utána pedig a keresztszüleihez került. Ők nevelték fel, és bár minden
szeretetet megkapott, mégsem volt igazán boldog. Az újabb csapás pedig akkor
történt, amikor végleg egyedül maradt. Nehezen dolgozta fel, de legjobb
barátja, és annak családja mindvégig mellette voltak, és átsegítették a nehéz
időszakon.
Hatalmas sóhajjal vette tudomásul a megérkezést akkor,
amikor a jól ismert villa előtt a sofőr lefékezett. Az út rendezését követően
idegesen lépkedett a fehér tölgyfa ajtó felé, amin egy hatalmas dísz lógott,
ezzel felhívva az utcán sétáló emberek figyelmét. Egyszerűen nem lehetett nem
észrevenni.
Hosszasan nyomta meg a csengőt, így nem maradt más
hátra, mint a várakozás. Egy-két percen belül megjelent előtte barátja, aki
széles mosollyal köszöntötte, és egyből kitárta előtte a vaskos ajtót.
– Gyönyörűen festesz! – nyomott egy puszit az arcára a
spanyol férfi. Udvariasan elvette a drága szövetkabátot, majd a nappaliba
terelte, ahonnan kellemes férfihang, és babagügyögés hallatszódott. Érezni lehetett azt az igazi családi
hangulatot, amit Ő utoljára gyermekkorában élvezhetett.
Érdeklődve lépett be a hatalmas nappaliba, ahol már
ott ült Eric ikertestvére és a kislányával játszott, míg édesapja egy pohár
italt kortyolgatva bámulta őket.
Az apa-lánya jelenetek megdobogtatták Ines szívét, de
ott volt az fojtó, szorító érzés, mely azt sugallta, hogy Ő ezt sosem kaphatja
meg. A legfájóbb mégis az volt a számára, hogy Vele nem élheti át.
– Szia Ines! – kelt fel a focista, amikor észrevette
az ajtóban letáborozót, és azonnal két puszival köszöntötte. A drága kölni
illata belekúszott az orrába, legszívesebben sosem engedte volna el az izmos
testet.
– Sziasztok! – köszönt hatalmas mosollyal, két puszit
nyomott az integető családfő arcára, majd odaült a kislány mellé, aki hatalmas
szemekkel bámult rá. Ismeretlen volt számára, még ha nem is először találkoztak.
– Ezt a hercegnőnek hoztam! – nyújtotta át a fiatal apukának a csillogó
ajándéktasakot. Egy kis apróságot hozott, hiszen az illem úgy tanította, hogy
vendégségbe nem megyünk üres kézzel.
– Nagyon kedves Tőled, köszönöm! – vette el hálás
pillantásokkal a kapott ajándékot, és mint a kisgyermekek, egyből
belepillantott a tartalmába. Mosolyogva vizsgálta meg a ruhácskákat, majd
gondosan vissza is helyezte őket. – Igazán nem kellett volna ezzel fáradnod!
– Ugyan már, ez csak apróság! – legyintett zavartan,
hiszen Marc közelsége mindig zavarba hozta. Már oly rég próbálta felkelteni a
figyelmét, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Amióta pedig Melissa a férfi
életébe lépett, láthatatlannak érezte magát. A nő mellett egyszerűen eltörpült,
és hiányoztak számára azok a beszélgetések, amelyeket a focistával régen
egy-egy bögre kakaó vagy forró csokoládé mellett ejtettek meg.
A férfi egyszerűen nem vette észre, pedig annyiszor
próbálta a tudtára adni, hogy mit érez iránta. Barátai szerint ezt már nem
lehetett nem észrevenni, ha csak Ő nem akart róla tudomást venni. Ebben is
lehetett reláció, de még egy visszautasítás is jobb lett volna, mint a
reménykedés.
A kialakult csendet a
háziasszony zavarta meg, aki miután köszöntötte a lányának tekintett nőt,
egyből az étkezőbe terelt mindenkit. Ott több fogás is várt arra, hogy
csillapítsa az éhségüket. Jókedvűen, beszélgetve ültek le falatozni, de ami
furcsa volt Ines számára, hogy a riporternő nem volt ott.
Vacsora után felajánlotta
a segítségét a mosogatásban, de Montse finoman elutasította, és végül idősebb
fiát fogta be maga mellé. Gala már laposakat pislogott, így az apuka felvitte
az emeletre, az idősebb férfi pedig eltűnt a szemük elől. Egyedül ücsörgött a
nappaliban, és az estén gondolkodott. Mégsem volt most akkora öröm az
ajándékozás, és a vacsora, mint régebben volt. Hiányérzete támadt, de hogy
miért, azt maga sem tudta.
– Magányosnak tűnsz – ült
le mellé a focista. Percek óta figyelte az ajtóból a nőt, aki ha magára maradt,
már nem mosolygott. Szemei szomorúan meredtek a kandallóra, ami kellemes
meleget adott az ott tartózkodóknak. Észre sem vette, hogy már nincs egyedül,
így amikor Marc csatlakozott hozzá, ijedtében majdnem kiborította a teáját.
– Te is – döntötte
oldalra a fejét, és vizslató szemekkel bámulta a férfi gondterhelt arcát. –
Kérdezhetek valami?
– Bármit kérdezhetsz – bólintott a férfi
kíváncsian. Sejtette, hogy mi lesz a kérdés, és szerette volna kiönteni a
szívét valakinek. A családjának mégsem mert beszélni erről, mert nem tudta,
hogy fogadnák a hírt. Húzni akarta az időt, ameddig lehetséges.
– Miért kettesben
jöttetek? – tördelte idegesen a kezeit, mert nem akarta megbántani a férfit.
Nem lett volna túl jó pont a szemében.
– Elhidegültünk – adta
meg a választ a kérdésre a férfi. Ezeknek a napoknak pont a szeretetről, és a
családról kellene szólnia, de ő csak ürességet érzett. Nem a szerelmi csalódás
törte össze a szívét, hanem az hogy pont ekkor, és pont így. – Gala születése
sem hozta vissza azt az érzést…
– Óóó, hát én sajnálom –
érintette meg a férfi karját, hogy ezzel is támogatását biztosítsa. Legbelül
mégis kicsit önző volt, és örült a hírnek.
– Nem tudom, hogyan
mondjam el a családomnak. Ezt is elbaltáztam – sóhajtott hatalmasat, amivel
elérte, hogy Ines ismét ráfigyeljen.
– Szerintem nem csak
rajtad múlt. Az érzéseidet nem irányíthatod! – próbált tanácsot adni, de kicsit
viccesnek érezte a helyzetet. Pont Ő akarja meggyőzni erről, aki már gyerekkora
óta szerelmes belé?
– De nem is akarom –
mosolyodott el a férfi, majd felpattant, és a karácsonyfa alól előszedett egy
aprócska dobozt, majd kezet nyújtott a nő felé, s felsegítette. – Nem volt még
alkalmam odaadni az ajándékodat.
– De, én, nem….
– Nem is kellett hoznod
semmit. Sőt, örülök, hogy eljöttél végül – simított ki egy kószatincset az
arcából. A nő fülig vörösödött, de ez csak még szebbé tette Őt a férfi
szemében. Hosszú idő kellett ahhoz, amíg rájött, miért nem működtek a
kapcsolatai, minden nőben Inest kereste. – Nézd meg!
– Remegő kezekkel
nyitotta ki a fekete bársonydobozt, mely arany szalaggal volt átkötve. Ahogy
belenézett, elállt a lélegzete. Egy csodaszép, szív alakú medál feküdt benne,
melybe bele volt gravíroztatva egy dátum, és a keresztnevük kezdőbetűje.
– Marc, ez… gyönyörű! –
csillogott a szeme a meghatottságtól. Ahhoz képest, hogy még otthon aggódott a
mai este miatt, most élete legszebb perceit élte át.
– Boldog karácsonyt! – suttogta
a férfi már a nő ajkaiba. Oly sok vágyakozás, és párnába sírt éjszaka után
végre nem kellett amiatt aggódnia, vajon eljön-e valaha ez a pillanat.
Megtörtént, és csak ez számított. Ennél szebb karácsonyt sosem kívánt magának.
Írta: Vivian Leite Dora G.-nek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése